+36 30 179 1009 kapcsolat@bergerhazak.hu

Finanszírozás
2018. 10. 02. - kedd

Miért szűnik meg az 5 százalékos újlakás áfa?

Alig több, mint egy év múlva 2019 végén 22 százalékkal emelkedni fog az új lakások után fizetendő általános forgalmi adó (áfa) mértéke. Rossz hír ez az új otthonra vágyóknak, pedig a lépés egyáltalán nem ésszerűtlen. Elmagyarázzuk, hogy miért.

A kormányzat 2015 végén döntött úgy, hogy társasházi lakások esetében a 150 m2-nél kisebb, míg családi házak esetén a 300 m2-nél kisebb alapterületű, új építésű ingatlanok után az addigi 27 százalék helyett 5 százalékra csökkenti a fizetendő áfát. A lépés teljesen érthető volt, hiszen a 2008-as világgazdasági válság miatt alig épültek új lakások Magyarországon. A visszaesés nagyon nagy volt, a válság előtti esztendőben még 44 ezer új otthont adtak át, 2013-ban ellenben mindössze 6 ezret. Tenni kellett tehát valamit, ami meghozza a lakásépítési kedvet.

A drasztikus áfacsökkentés meghozta eredményét. A várakozások szerint idén 20-25 ezer darab új lakóingatlan találhat vevőre. Az építőipar is magához tért, 2018. júniusában egyetlen hónap alatt 320 milliárd forintos forgalmat ért el, ami sosem látott rekordnak számít. Csakhogy a jóból is megárt a sok, a nagy felfutásnak komoly veszélyei vannak. Spanyolországban például későn vették észre, hogy a lakóingatlanok piacán tapasztalható kínálat jóval meghaladja a keresletet, így sokezer lakás maradt üresen, ami csődhullámot indított el az építőcégek körében.

Az ingatlanpiac túlfűtöttségének jelei már nálunk is kezdenek megmutatkozni. Az alacsony banki kamatok miatt a befektetőknek más befektetési lehetőség után kellett nézniük. Kapóra jött számukra az ingatlanpiac: tömegesen méretben kezdtek befektetési céllal vásárolni lakásokat, alaposan felhajtva ezzel a vételi árakat és a lakásbérleti díjakat egyaránt.

Elsősorban emiatt döntött a kormány a lakásáfa emeléséről. A jegybank pedig ezzel párhuzamosan októbertől szigorított a hitelhez jutás szabályain. Az intézkedés arra ösztönöz, hogy minél kisebb hitellel legyen érdemes lakásvásárlásba belekezdeni. Persze óvatos lépések ezek, hiszen a kormányzat célja nem lehet az, hogy egyik pillanatról a másikra újra lenullázza a lakásépítéseket Magyarországon.

Erre valószínűleg nem is kerül sor, hiszen a lakásépítési felfutást támogató körülmények közül csak az egyik szűnik meg. A lakáshitelek kamatai továbbra is alacsonyak maradnak és a bankok fix kamatozású konstrukcióival ezeket az alacsony hiteleket akár 5-10 évre be is betonozhatjuk. Tovább működik a családi otthonteremtési kedvezmények (CSOK) rendszere is. A keresleti oldalon pedig megmarad az új otthonra áhítozók tábora éppúgy, mint a pénzüket a bankinál jóval nagyobb haszonnal fialtatni vágyó befektetőké.

Annak sem kell azonban elkeserednie, aki mindenképpen alacsony, 5 százalékos áfával szeretne új lakást vásárolni, hiszen ha 2019 vége előtt leteszi az előleget új otthonáért, akkor annak a vételár után még a kedvezményes áfát kell kifizetnie, függetlenül attól, hogy mikor költözik be a lakásba.

A Berger Házak idei évi beruházásával olyan méretű kapacitásbővítést hajtott végre, aminek köszönhetően még tud vállalni az 5%-os kedvezményes ÁFA időtartama alatti teljeskörű kivitelezést.

Kérdése van? Ajánlatot kérne?

Vegye fel velünk a kapcsolatot!

Tetszett a cikk?
Megosztás: Share on Facebook Share on Twitter Share on LinkedIn

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Értesüljön elsőként a Berger Házakkal kapcsolatos hírekről, technológiai újdonságokról és hasznos információkról!

Kapcsolat

Ügyfélszolgálatunk készséggel áll rendelkezésére hétköznap 9 és 17 óra között. Üzemünk a Polgári Ipari Parkban található, ahol előzetes időpontegyeztetést követően szívesen bemutatjuk otthona elkészítésének teljes folyamatát.

Ügyfélszolgálat

+36 30 179 1009

Üzem

+36 52 / 212 070

E-mail

kapcsolat@bergerhazak.hu

Cím

H-4090 Polgár, Ipari Park